Vajon létezik végső megoldás a hifiben? Vagy bárhol? Eljöhet-e az a nap, amikor elégedetten hátradőlünk és megveregetjük saját vállunkat: „Igen, megcsináltad apukám!"? Attól tartok nem. De a tökéletességre törekvés mindennapi része életünknek, a vásár pedig mindig kettőn áll. Nem véletlen, ha némi ellentmondást vélhet felfedezni az olvasó, mert tényleg csak rajtunk áll, meddig megyünk el. A hifi egy technikai sport. Egyfelől erősen materiális, másfelől érzelmes, és ettől ellentmondásos. Hol húzódik a határ jó és rossz készülék között? Hát ott, ahol a jó és rossz hang között: sehol és mindenhol.
Ezért rettenetesen nehéz a hangról írni, véleményt formálni és ugyanilyen nehéz megfelelni az olvasói igényeknek. Amit csinálunk, tulajdonképpen csak egyfajta iránymutatás, néha mi is bizonytalanok vagyunk, sikerült-e? Úgy reméljük, igen! A végső szó azonban mindig a vásárlóé (kellene, hogy legyen). A kérdésre tehát, hogy mitől jó egy készülék, csak személyes preferenciánkon keresztül tudunk szubjektív választ adni. A zene is szocializál. Kit erre, kit arra visz, hat ránk és mi visszahatunk rá, így születik a muzsika és így született a hifi is egykoron. Hifi, mint high fidelity, azaz magas hanghűség: szabványok mentén definiált gép, ami zenét „csinál". Itt van ez a Lumin, ez vajon jó zenét csinál? Hogy döntsük el róla? Nekifoghatunk úgy, ahogy a többi készülék esetén tesszük: bekötjük, meghallgatjuk, jegyzetelünk, majd megosztjuk Önökkel. Most azonban nem pontosan így cselekedetem. Nyilván bekötöttem, meghallgattam, de (hogy a közepébe csapjak) a jegyzetfüzet elég hamar kihullott a kezemből (folyt. köv)... Lumin, „Audiophile Network Music Player" hirdeti magáról a gyártó, a Pixel Magic. Ez a cég, bár fiatalnak számít a szakma nagy öregjei mellett, mégis vette a merészséget hogy kavicsot, (mit kavicsot, követ!) dobjon a digitális forráskészülékek állóvizébe. Szobor szépségű, egy tömbből mart alumínium háza súlyos, megjelenése minimalista, sallangmentes. Külső tápegysége is stílusos, kerek bekapcsológombja egyben kontroll-lámpa is, de a Lumin kijelzője is megér egy misét: kicsi, de informatív, a dizájn szerves része. Távirányító, sőt, egyetlen vezérlőgomb sincs rajta, arra egy táblagép vagy okostelefon a hivatott. A hátsó felén azért mozgalmasabb az élet: találni analóg RCA és XLR kimeneteket, egy BNC koax digitális kimenetet, HDMI kijáratot és 2 db USB-A bejáratot. Van természetesen RJ45-ös hálózati kábelcsatlakozási pont, ami mondhatni a legfontosabb bejáratunk. Ne feledjük, ez egy hálózati lejátszó, nem egy szimpla DAC! 
Olyannyira nem, hogy nincs is semmilyen digitális bejárata! A Luminra nem tudunk más forrást kötni, számítógépet sem. De erre, majd meglátjuk, nincs is semmi szükség. Érdekes, hogy a külső tápegységével össze tudjuk földelni a Lumint. Én nem tettem meg, de semmilyen elektromos anomáliát sem tapasztaltam. Telepítése nem bonyolultabb egy hagyományos számítógép/USB DAC kombinációénál, sőt, annyiból egyszerűbb is a dolgunk, hogy leveszi vállunkról a szoftverekkel (operációs rendszerek, lejátszó programok és azok hangra gyakorolt hatása) való bajlódás terhét. A Lumin a Mimimserver-t javasolja: ez a JAVA alapú programocska futhat a hálózati adattárolón (NAS) vagy akár egy sima számítógépen is, a konfigurációjában megadott mappákat figyeli, azok tartalmát listázza a táblagép felé, majd küldi hálózati csomagok formájában a Luminnak. A Mimimserver nagy előnye apró mérete és fürgesége, könnyedén megbirkózik nagy mennyiségű fájlokkal és mély könyvtárszerkezetekkel is. Az androidos táblagépre viszont (a forgalmazó tanácsára) nem a Lumin saját vezérlőszoftvere, hanem a LINN Kinsky került, amely ingyenesen elérhető Apple és Android rendszerek alá is. Hármójuk között harmonikus az együttműködés, némi pillanatnyi akadás a görgetések közben azért akadt, de összehasonlíthatatlanul gyorsabb és gördülékenyebb a sok egyéb hálózati lejátszó által használt StreamUnlimited szoftvernél. Felmerülhet a szokásos kérdés: mivel tudjuk etetni a Lumint? Mindenekelőtt DSD-vel (.dsf, .diff, .dop), FLAC-el, ALAC-al és WAV-al, de eszi az empéhármat is (nem is akárhogy). A Lumin belső kialakítása mintaszerű, rendezettsége példás, alkatrész felhasználása inkább a minimalizmus felé mutat. A kínálatban jelenleg az S1 a csúcs, nálunk a „sima" Lumin járt, amelyet most A1 néven lehet megvásárolni. Lelke csatornánként egy-egy Wolfson WM8741 chip, és itt, ahogy Grétsy tanár úr mondaná, álljunk meg egy szóra! A Wolfson annak idején mobiltelefonokhoz fejlesztett áramkörként kezdte a pályafutását, de a fejlesztők számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy kvalitásai más szerepkörre is alkalmassá teszik. Így lett belőle az audióipar fejőstehene. Számtalan gyártó számtalan készüléke épült azóta valamelyik Wolfson termék köré, CD lejátszó, DAC, vagy éppen hálózati lejátszó. Azonban önmagában az, hogy sok termék használja ezt az áramkört, messze nem jelenti azt, hogy a hangjuk is hasonlatos egymáshoz. A kiszolgáló környezettől erősen függ, milyen hangot kapunk, márpedig a Lumin ebben borzasztóan erős. Járt már nálam jó pár, Wolfson chipes készülék, saját tulajdonomban is volt, de bevallom, egyik sem volt a szívem csücske. Legfőképpen a tapasztalt lágyságuk, némileg könnyű hangjuk miatt nem tudtam megbarátkozni velük, így, nem mondom, hogy előítéletesen, de semmiképpen hurrá hangulatban viszonyultam hozzá. Hát, őszintén megmondom, kár lett volna, ha erre hivatkozva lepasszolom valaki másnak: a Luminban nyoma sem volt a fent vázolt karakterisztikának! Itt az élő iskolapélda, hogy egy dolog a WM DAC és egy másik, ennél sokkal fontosabb dolog a körítés. (Azóta a csúcs Lumin, az S1 már ESS Sabre chippel jelenik meg, de ez mit sem von le az A1 érdemeiből). Hogy mik ezek az érdemek?
Gyerekként sokat jártam nagyanyámhoz, akinek volt egy szövőszéke. Csodáltam, ahogy szorgos kezeivel, fáradhatatlanul tologatta a „bordát", a szövetből pedig színes, mintás vászon lett. A Lumin is hasonlatosan fűzi a hangjegyeket szövetté, színesen, tele energiával, lelkesedéssel. Én is belelkesültem, bevallom, percek alatt levett a lábamról. Nem is emlékszem már mi volt az első szám, ami megszólalt rajta, talán Christian Willisohn „Hold On"-ja, de nem is fontos, csak az, hogy ami következett: lehengerlő volt. Ilyen áradó, folyékony előadást digitális frontendtől én még nem hallottam. Erőteljes volt, óriási dinamikai tartalékokkal, amik pont akkor kerültek elő, amikor szükség volt rájuk, mindennemű bántás nélkül. Úgy örültem neki, mint kisgyerek az új játékának, sorra tettem fel az albumokat, a lejátszási lista már 267 lemeznél járt, én meg csak nyomkodtam a táblagépet... Semmi sumákolás, semmi piszmogás és mellébeszélés, a Lumin megingathatatlanul ment előre. Később, amikor picit lenyugodtam, lassítottam a tempón. Dolgomat segítette ő is: stressz mentesen és torzítás nélkül csalogatta elő a hangjegyeket, e két tulajdonság teszi igazán naggyá a Lumint. Szokták volt mondani, ha valami elsőre nem jön be, később sem fog. Meg azt is, ha elsőre húú@meg az érzés, az nem biztos hogy később is megmarad. Ez a készülék nem érdemli meg, hogy közhelyeket pufogtassunk rá. Lehengerlően magabiztos, igazán nagyformátumú előadással örvendeztetett meg bennünket. Végletekig tiszta, de nem steril, dinamikus, de nem harsány, áramló, de nem sodró, és alkalmazkodó. Tudom, a befogadó hangulatától legalább olyan sok függ, 
mint az elektronikáktól, mégis, a Lumin mintha kereste, kutatta volna ezt a hangulatot, jó szolgához méltóan akkor lépve előre, amikor kell. Két rendszerben is próbára tettem, félvezetős, monitoros és csöves, álló dobozos környezetben. Egyikben sem követett el hibát, stabilan csillogtatta erényeit. Nálam, bár az erősítő-hangsugárzó-kábelezés összértéke alig kúszott a Lumin árának fele fölé, hatalmas szintugrást hozott. A másik, drágább rendszerben is brillírozni tudott. És meglepni. Percről-percre, számról számra, amikor már nem gondoltuk volna, hogy van még tovább. Volt. Ahogy az arcunkon a mosoly. Mit mosoly, vigyor. Akkora, hogy Joker sem csinálhatta volna szebben. Akkor is, ha éppen MP3 szólt, 160 kbps-el. Nem tudom, mit és hogyan kell csinálni, hogy ez a hang, ez a masina így szólaljon meg, de érdekel ez egyáltalán? Zenélt, úgy és ahogy még semmi mást nem hallottam. És akkor, amikor már minden zenémet meghallgattam rajta, akkor jött pár album, DSD formátumban. Szó se róla, roppant jó volt hallgatni, elképesztően tiszta, nyílt, részletező felvételek voltak, csak kicsit nehézkes hozzájuk jutni. Sokan, akik hallották már a Lumint, a legjobb analóg rendszerekhez hasonlítják a hangját. Annyiból van benne valami, hogy tényleg a legkevésbé sem digitális, talán egy vakteszten nehéz is lenne különbséget tenni köztük. Tény, hogy amikor elvitték, én is az analóg rendszereimhez menekültem vissza, hiszen a saját hálózati lejátszóm hangja... Hát, hogy is fogalmazzak finoman, kontrasztos volt.
Vannak olyan gyártók, akik még nem fedezték fel maguknak a számítógépet, a hálózatos lejátszást. Mondják, nem elég jó. Nincs igazuk, elég jó! Igaz, kevesek képesek rá, hogy hasonlót alkossanak. Újoncként meg egyenesen megdöbbentő a Pixel Magic produkciója. Próbáltam fogást találni rajta, de nem tudok. De talán mégis, egy dologban igen. De arról meg úriemberek nem beszélnek. Maximum egymás közt. Kellene nekem is egy Lumin. Ha én gazdag lennék...
Forgalmazó: Limar Audio
Tel: 1/329-2980
www.limar.hu
